STRATÉGIAI TERVEZÉS
Gyakorlati tapasztalat, hogy a magyarországi kkv szektorban a stratégiai menedzsment pestiesen szólva nem áll a helyzet magaslatán. A nagyvállalatok életében nagyon fontos szerepet tölt be a stratégiai tervezés, hiszen elengedhetetlen a cégvezetők döntéseinek meghozatalához. A kkv szektorban azonban különböző okok miatt nemigen foglalkoznak ezzel a területtel, ezért a napi feladatok rutinná válnak anélkül, hogy pontos célokat, terveket fogalmaznának meg a jövőre nézve. Még a közepes méretű vállalkozásoknál is gyakori eset, hogy stratégiai jellegű dokumentumok csupán azért készülnek, mert egy-egy uniós pályázat sikeres elnyerésének alapfeltétele egy stratégia, vagy ebből eredeztethető terv becsatolása. 
Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a szakterületi tervezés (pénzügyi, humán, beszerzési, stb tervek) alapjai minden esetben csak a vállalkozás stratégiai céljaiból vezethetők le, tehát elsődleges a stratégiai dokumentum megléte és ebből következnek az üzleti, pénzügyi tervek. Minden más esetben – pl. pénzügyi terv megléte stratégia nélkül – „kilóg a lóláb”, azaz jó eséllyel valószínűsíthető, hogy külső kényszerítő körülmény hatására, ad-hoc készült el az adott terv.
Cégünk a stratégiai tervezés, mint szolgáltatás keretében nem csupán a stratégiai dokumentumok körének kialakításában és kivitelezésében nyújt támogatást, de „megtanítja” a vállalkozás vezetőit, menedzsmentjét a stratégiai szemlélet alkalmazására az üzleti életben. Küldetésünknek tartjuk, hogy a kkv szektorban megszűnjön a jó pénzért pl. IT stratégiát nagyüzemben gyártó szemlélet, mert meggyőződésünk, hogy a külső cég által vállalkozási szerződés keretében, sorozatban gyártott stratégiák alkalmazhatósága legalábbis kétségbe vonható.




